Olvasnivaló
A művész szerelme

Éber éjszakák, átaludni
kívánt nappalok diktálnak
ma vörös, holnap hideg,
néha ólomnehéz, de lehet
perzselő szavakat, majd
tömény nárciszillat szédíti
üres nyugalomba, melyet
csak a zavar tölthet újra fel,
a fájdalom gyógyítja és
magányában néha túl
sokan vannak, belülről
törli az ablakot esőben,
hőségben kiabálja, hogy fázik,
a legőrültebb, legbátrabb,
leggyávább harcos, ki túlél
mindent, mibe minden
nap belehal, a valóságból
álmot, az álomból valóságot
épít és beköltözik érzelmébe,
de nem beszél róla, mert
ő sem tudja, valóság vagy
fantázia eme tökéletesség
kreálta pár,
a művész és szerelme.

Bűn az, ha..?

Bűn az, ha..
nem akarom, hogy
álmaim egy papírlapon
haljanak szörnyet?
Ha nem akarom, hogy
szerelmem halálra
kínzott megmentővé
váljon? Kért ez a világ
engem? Vagy hívatlan
vendégből kell
házigazdává válnom
és színtelen térbe
életem belefestenem
oly színesre, hogy úgy
érezzem: meg
kellett születnem.
Hibázhatok, ha érzek?
Vagy tévedek,
amikor azt hiszem,
élhetek úgy bűn nélkül,
hogy önmagam sem
csalom meg?

Hattyú

Ki vagy te, ki hattyúval üzensz?
Soraid fehér tollak közt
ragyognak, elnyelnek.
Kétarcú angyal e csoda,
szemből rám ijeszt, hátam
mögött suttog és előre lök.
Fénybe nézek, csukott szemem
még sokáig látja a ragyogást.
Hány találkozás üdvözölt,
míg visszaköszönt az idegen,
hány véletlent kellett, mint
ijedt gyereket, örökbe fogadnom,
míg megláttam, mind sajátom ő.

Terápia

Minden megkaptam,
amiért harcoltam, nem
tudtam, hogy akartam,
hogy millió szorgalmas
fullánk kérdezzen vagy
válaszoljon, hogy
fekete ruhám, de
rózsaszín kalapom is
cafatokban lógjon,
mert olyant kértem
ami nem várt rám.
Küzdeni már nem merek,
jöjjön hát, amit tőlem
kér az, kinek ellent mondani
nem lehet, kinek szava
mindig botrány és
fájdalmat okoz nekik,
akik azt hiszik szeretnek.

Tudatelégtelenség

Azzal vádolsz, hogy
álmodban zaklatlak,
honnan tudod, ha
nem voltál ott velem?
Van egy pillanat, míg
minden szó számít,
de utána már egy sem.
Ha nem mersz, ha nem
merek, álmomban
találkozzunk, hogy ne
tudjunk róla, mennyire
félünk és hagyjuk,
hogy eldőljön minden
a mélyben, majd reggel
új ösztönre ébredve
megírhatom versem
tele könnyeimmel,
tetteim álmomban
maradtak.

Mindenhol

Mindenhol felismertek
csak más néven szólítottak
és más nyelven beszéltek
hozzám. Nem fértem
életemben, pedig üres volt
és határtalan, megvédtem
volna, ha tudom mi az
enyém, így kifele hátráltam
kisebbet kerestem,
ahol van kerítés, mi
mögé elbújhattam,
ahol senki fel nem ismer
csak ez a másik idegen,
ki azt mondja én voltam.

Ébressz fel

Ébressz fel és
álmodj velem
egy rég elfelejtett
percben a jövőben,
idézd fel velem
minden, még
meg nem történt
emlékünket.
Ébressz fel, de
csak annyira,
hogy álmaink
velünk maradjanak,
álmodj velem,
de csak annyira,
hogy éber maradjon
minden közös pillanat.